Rólunk

Cégtörténet

A Smart Business Solution Kft. 2007-es alapítása óta kitartóan térképezi fel azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyek biztonságosabbá és élhetőbbé teszik mindennapjainkat.

Közlekedésbiztonság és környezetvédelem területén értünk el eddig jelentősebb sikereket. Partnereink között a 3M és GE bizalmát élvezzük, de beszállítóink sorában megtalálhatóak vállalkozások az USA-ból, Kínából és Hollandiából is.

Vevőink körében egyaránt szerepelnek közigazgatási szereplők és magán vállalkozások. Amire büszkék vagyunk, hogy a vevőink nagy arányban hosszabb távon számítanak ránk. Ennek az egyik alapvető oka, hogy alvállalkozóink és a saját munkánk mozgató rugója a hozzáadott érték és a vevői elégedettség.

Fiatal vállalkozás lévén folyamatosan nyitottak vagyunk a tehetséges munkaerőre. A 2008-as válság ellen sikerült kialakítanunk egy olyan rugalmas struktúrát, hogy akár nagyobb és komplex feladatot is el tudunk végezni, legyen szó akár nagy volumenű kereskedelmi tevékenységről vagy saját előállítású termékről, szolgáltatásról.

2012 óta és jelenleg is csapatunk, stratégiai partnereink között megatálalhatóak -a teljesség igénye nélkül- az alábbi területek: aktív kínai kereskedelmi csatorna, szoftware fejlesztő, hardware és firmware fejlesztő, kreatív és fiatalos grafikus csapat, fém és anyag megmunkáló műhely, közlekedési szakemberek.

A Smart Business Solution Kft. kiemelt figyelmet fordít a külföldi terjeszkedésre, tevékenységi körének bővítésére és a mindenkori piaci igények maximalista szemléletű kielégítésre.

Cégfilozófia

Gyorsan változó világunkban, néha érdemes lelassulnunk, hogy elgondolkozzunk az alapértékeken. Mindenki mást tekint fontosnak, vannak azonban dolgok, amelyek egyaránt fontosak mindenki számára:

Ilyen a rugalmas alkalmazkodás, ami a piaci igények egyre gyorsuló változásai között minden vállalat hosszú távú sikerének kulcsa. Ezért gondoljuk, hogy az igazán sikeres cégek egy lépéssel mindig a piac előtt járnak.

Ilyen a minőség és megbízhatóság, amely a hosszútávú partnerségek alapköve. A versenyképes árak biztosítása és az innovatív gondolkodás egyidejűleg jelenti számunkra, hogy évről-évre képesek vagyunk megújulni.

Életünk során számos kihívásnak kell megfelelnünk. A verseny a fejlődés egyik kulcsa. A piaci körülményeknek megfelelni számunkra nem kihívás, hanem alapkövetelmény.

Adott piacok különböző szakmai tudást igényelnek, közös tulajdonságuk, hogy a benne működő folyamatok egymást kiegészítve a lehető legtökéletesebben működjenek. A nemzetközi és hazai piacok sikeres szereplői mindig felismerik a fenntartható fejlődés eléréséhez szükséges lehetőséget.

Tesszük ezt mi is!

Gondosan megválogatva beszállítóinkat és megbecsülve vevőinket!

 

Tanúsítás

Cégünk megalapítása óta folyamatosan fejleszti magát a minőség és a környezetvédelem területén. Vevőink és partnereink megelégedettsége és töretlen bizalma, folyamatos visszaigazolásként szolgál számunkra, hogy termékeink és szolgáltatásaink minősége megkülönböztet minket a piac többi szereplőjétől. Innovatív vállalkozás révén felismertük, hogy a minőség folyamatos szinten tartása és növelése a környezeti tényezők figyelembevétele nélkül lehetetlen.
Ezért döntöttünk úgy, hogy szabványosított keretet adunk a már meglévő folyamatainknak. Célunk a meglévő és a jövőbeni üzletfelek, partnerek bizalmának megelőlegezése és megtartása. Hisszük, hogy az általunk forgalmazott minőségi termékekkel, illetve környezettudatos vállalkozói szemléletünkkel, egy környezetbarátabb, minőségibb, élhetőbb közeg megteremtésében vállalhatunk aktív részt. Ezért 2014-ben megszereztük az ISO9001 és ISO14001-es minősítést.
Továbbá az SBS Kft. tagja az a Magyar Szabányügyi Testületnek, ahol tevőlegesen részt veszünk az ISO39001-es Közlekedésbiztonsági szabvány kidolgozásában.

V_ISO9001_RGB (1)                   V_ISO14001_RGB