Hírek

Sajtóközlemény kiadása a projekt zárásáról.

Sajtóközlemény projekt zárásáról Belső mag nélküli forgás- és nem forgástest alakú kompozit tartályok fejlesztése és prototípus gyártása című projekt eredményes zárásához kapcsolódó sajtóközlemény Az SBS Kft. 2018-ban pályázatot nyújtott be a 2018-1.1.1-MKI néven meghirdetett pályázati felhívásra. A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal a pályázatot támogatásra érdemesnek találta, és 36 573 351 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását, mely lehetőséget biztosított arra, hogy végig vigyünk egy ilyen előremutató projektet, melyre pusztán önerőből csak korlátozottan lett volna lehetőségünk. A projekt célul tűzte ki, hogy a gáz – és folyadék tároló tartályok területén dolgoz ki egy innovatív új technológiát, mellyel a kompozit gáztartályok új generációjának elterjedését alapozzuk meg. A projekt során az új gyártási technológia kifejlesztésre került, az ahhoz kapcsolódó prototípusokat pedig sikeresen legyártottuk. A prototípus több paraméterében is jelentősen meghaladja az előzetes várakozásokat, és számos további lehetőséget rejt magában, melyet szeretnénk a szériagyártáshoz vezető úton tovább vinni. A 2018-1.1.1-MKI-2018-00230...

Tovább

A nyilvánosság tájékoztatása a projekt fizikai lezárásáról.

Örömmel értesítjük kedves Ügyfeleinket és az érdeklődőket, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását élvező Belső mag nélküli forgás- és nem forgástest alakú kompozit tartályok fejlesztése és prototípus gyártása című projektünk a kitűzött célokat maradéktalanul teljesítette, és a projekt fázis sikeresen lezárult. Az elért eredmények összefoglalója a projekt publikációs beszámolójában...

Tovább

Digitális publikáció megjelentetése

Belső mag nélküli forgás- és nem forgástest alakú kompozit tartályok fejlesztése és prototípus gyártása című projektünk összefoglaló bemutatása A 2018-1.1.1-MKI-2018-00230 számú projekt a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított támogatással, a 2018-1.1.1-MKI pályázati program finanszírozásában az SBS Kft. és a Newtech Bt. együttműködésében valósult meg. Ezúton is szeretnénk megköszönni a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását, mely lehetőséget biztosított arra, hogy végig vigyünk egy ilyen előremutató projektet, melyre pusztán önerőből csak korlátozottan lett volna lehetőségünk. Projektünk célul tűzte ki, hogy a gáz – és folyadék tároló tartályok területén dolgoz ki egy innovatív új technológiát, mellyel a kompozit gáztartályok új generációjának elterjedését alapozzuk meg. A projekt maximálisan teljesítette az előzetesen kitűzött célokat, melynek során az új gyártási technológia kifejlesztésre került, az ahhoz kapcsolódó prototípusokat pedig legyártottuk. A prototípus több paraméterében is jelentősen meghaladja az előzetes várakozásokat, és számos további lehetőséget rejt magában, melyet szeretnénk a szériagyártáshoz vezető úton tovább vinni. A strukturális szilárdság és a gáztömörség biztosításához egy 4...

Tovább

A nyilvánosság tájékoztatása a projekt második mérföldkövének elindulásáról.

Örömmel értesítjük kedves Ügyfeleinket és az érdeklődőket, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását élvező Belső mag nélküli forgás- és nem forgástest alakú kompozit tartályok fejlesztése és prototípus gyártása című projektünk a tervek szerint halad. A kitűzött részfeladatokat teljesítettük, és megkezdtük a második projektszakasz...

Tovább

A nyilvánosság tájékoztatása a projekt fizikai elindulásáról.

Örömmel értesítjük kedves Ügyfeleinket és az érdeklődőket, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását élvező Belső mag nélküli forgás- és nem forgástest alakú kompozit tartályok fejlesztése és prototípus gyártása című projektünk a tervek szerint...

Tovább

Új székhelyre költözött az SBS Kft.

Örömmel tájékoztatjuk minden Kedves jelenlegi és jövőbeni partnerünket arról, hogy cégünk új székhelyre költözött 2014. augusztus 1-el. Teljesen új arculattal folytatjuk tovább munkákat a tőlünk megszokott magas színvonalú minőséggel. Új címünk: 1021 Budapest, Széher út 69. fsz.19-20....

Tovább